Hajmáskér, katonaváros

Osztrák-Magyar Monarchia első magyarországi tüzérségi lőtere a pestmegyei Örkénynél létesült, az 1870-es években a Grassalkovich-birtokból megvásárolt területen. Ez  azonban az évek során szűknek bizonyult, és az új lőtér helyét is Magyarországon keresték.  A veszprémmegyei  Hajmáskér dolomitos, mezőgazdasági termelésre alkalmatlan területét választották.

A tüzériskola céljára épített háromszintes, tornyos kastély 1906-ban készült el, a teljes „katonavárost” 1911 júliusában avatták fel (ekkor a kastély a főépület, parancsnoki palota lett). A kilencezer holdas lőtérből a bekerített katonaváros ötven holdat foglalt el. Tizenkét utcája tagolta hatvan épületét. A korabeli Vasárnapi Újság szerint: „Ennek a nagyszerűen modern kis városnak speciális rendeltetése kellékeit tevő intézmények: kaszárnyák, ágyú- és kocsi-színek, raktárak, csarnokok mellett van közvasútja, vízvezetéke, villamos világítása, színháza, kórháza, vásárcsarnoka, vágóhídja, jéggyára, tejgazdasága és pompás tízholdas, lombos sétakertje, ahol naponta szól a katonamuzsika. Legnagyobb épített ékessége az ágyúk fővárosának az impozáns, díszes parancsnoki palota, esténként villamos lángokkal szegett félszáz méter magas tornyával, berendezése fejedelmi kényelmével és hatalmas ünnepi termével.” E létesítmény kétszázhatvan tisztnek, kétezer legénynek és száz ágyúnak adott otthont.

A hatalmas, soképületű hajmáskéri katonai bázis a Monarchia felbomlása után a Ludovika Akadémia tisztképzőjeként is működött, 1944-ben a németek, 1945 után a szovjet hadsereg használta egészen 1990 november 15-ig (az országból kivonuláskor az első szovjet katonai szerelvény Hajmáskérről indult). 1998-ban kerültek az épületek önkormányzati  tulajdonba, vevő nincs rájuk, kisebb részük felújítása, használatbavétele megtörtént, a nagyobbik rész pusztul.